NavigációVéget nem érő KGFB kampány kezdődik 2010 novemberében
Véget nem érő KGFB kampány kezdődik 2010 novemberében
Véget nem érő kötelező biztosítás átkötési kampány indul 2010 november elején. Miért nem ér véget?
Azért, mert a KGFB törvény megváltoztatta a kötelező biztosítások évfordulóját. A 2010. január 1.-e után kötött KGFB szerződések esetében a biztosítási év már nem egyezik meg a naptári évvel. Aki tehát pl.: 2010. január 10.-én kötött kötelező biztosítási szerződést, annak az első biztosítási évforduló 2011 január 10.-e lett. Ebben az esetben ezt a biztosítási szerződést is csak úgy lehet felmondani, hogy a felmondásnak a biztosítási évforduló előtt 30 nappal be kell érkeznie a biztosítóhoz. Azaz ebben az estben 2010. december 11.-én éjfélig. Természetesen a 2011. január 1.-i évfordulós szerződések esetében a felmondások legutolsó beérkezési ideje továbbra is 2010. december 1.-e 24 óra marad.
A kampány tehát elindul és nem ér véget mert a 2010 év közben kötött szerződéseket 2011 év közben lehet lecserélni. Mivel jelenleg még sokkal több az évfordulós szerződések száma, ezért a váltási csúcs pár évig még a novemberi hónapban fog bekövetkezni. Négy-öt év múlva már egyenletesebb lesz a szerződések évfordulójának eloszlása, hiszen ennyi idő alatt sok jármű cserél gazdát és ezzel biztosítási évfordulót is.
Biztosítás váltás könnyen-gyorsan-egyszerűen-online! Hogyan kell? Olvassa el az online kötési folyamat lépéseit!
Blogoljon! Szóljon hozzá!
![]() |
![]() |
Biztosítás.ma Független Biztosítási Alkusz Kft.








